Pénztárcát lopott – bíróság elé áll

2015. 03. 09., h - 11:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Püspökladányi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a nyomozást a 47 éves V. Jánossal szemben, aki a gyanú szerint egy helyi zálogházból pénztárcát lopott.

Egy 27 éves nádudvari nő 2015. február 6-án 11 óra 51 perckor a Püspökladányi Rendőrkapitányságon feljelentést tett, mely szerint aznap 10 óra 30 perc körüli időben ismeretlen személy egy püspökladányi zálogházban a pultról pénztárcáját a benne lévő személyes iratokkal, valamint egy pár arany fülbevalóval együtt ellopta. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, amelyek alapján még a feljelentés napján azonosítottak egy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 47 éves helyi lakost. A járőrök V. Jánost elfogták és előállítottak a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.