Pénztárcákra utazott

2023. 01. 23., h - 10:59
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pécsi üzletekben szemelte ki áldozatait egy vokányi nő.

A pécsi nyomozók 2023. január 21-én őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását annak az 53 éves vokányi nőnek, akit több Pécsett elkövetett lopással is gyanúsítanak.

A gyanú szerint a nő január 18-án délután egy cipőboltban elemelt egy pénztárcát egy őrizetlenül hagyott táskából. A nőt tetten érték, így az eltulajdonított tárcát visszaadta. A rendőrök ekkor előállították a rendőrkapitányságra, lopás bűntett elkövetése miatt eljárást indítottak ellene, gyanúsítotti kihallgatását követően pedig szabadon bocsátották.

A tolvaj azonban nem tétlenkedett, január 20-án délután az egyik áruházban a pénztárnál való várakozás során eltulajdonította egy férfi kistáskáját a bevásárlókocsiból. Másnap egy másik üzletben pedig szintén pénztárcát lopott egy, a bevásárlókocsiban hagyott női táskából, illetve egy férfi nadrágjának a zsebéből is megpróbálta kiszedni a tárcát, azonban ez nem sikerült neki, mert a sértett észrevette, hogy mire készül.  

A rendőrök a nőt elfogták, majd ismét gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene többrendbeli lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.