Pályaorientációs napot tartottak Balatonfüreden

2022. 11. 25., p - 10:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előadásokkal és szolgálati lovakkal várták az érdeklődő tanulókat a balatonfüredi rendőrök.

A Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban várták a rendőri pálya iránt érdeklődő és a kadétképzésben résztvevő fiatalokat a helyi rendőrkapitányság munkatársai 2022. november 24-én délelőtt.

A diákok három helyszínen, három különböző szakterületről hallgathattak meg előadásokat. Simonyai Ágnes rendőr alzeredes és Himmer István rendőr alezredes a bűnügyi osztály és a nyomozók, illetve a bűnügyi technika rejtelmeibe és mindennapjaiba avatták be a hallgatóságot, valamint többsíkú információkat kaptak a jelenlevők a rendőrök mindennapi munkájáról is. Beke Bianka rendőr őrmester a lovas rendőri szolgálatot mutatta be, melyhez polgárőr segítőjével két rendőrlovat is elhoztak, melyeket meg is simogathattak a résztvevők. Az előadások után kollégáink készségesen megválaszolták a hozzájuk intézett kérdéseket és hasznos tanácsokat adtak a továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.