Otthon termett a marihuána

2019. 10. 01., k - 08:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szatymazi férfival szemben, aki saját otthonában termesztett indiai kendert.

A rendőrök 2018. október 11-én tartottak kutatást a feltételezett elkövető házában. Ennek során az ingatlanban 34 tő cannabis növényt, valamint csaknem 350 gramm növényi törmeléket találtak. A 37 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, azt is elmondta, hogy saját fogyasztásra szánta a kendernövényeket. A magokat és a termesztéshez szükséges eszközöket az interneten szerezte be. Ellene kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.