Öten sérültek meg az utakon az elmúlt 24 órában Vas megyében

2022. 11. 23., sze - 07:28
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett közlekedjenek!

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 22-én 5 óra és 2022. november 23-én 5 óra közötti időben egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Egy kámi lakos személyautóval közlekedett a 87-es számú főúton Rum felől Kám irányába. Haladása során a főút 1-es kilométerszelvényében elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött egy vele szemben közlekedő gépkocsival. Az ütközés következtében mindkét gépkocsi a vízelvezető árokban állt meg. A balesetben három személy könnyű, egy súlyos sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Könnyű sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. november 22-én, Sárváron a Sársziget utcában. Egy porpáci fiatal motorkerékpárral közlekedett az Árpád utca felől a Soproni utca irányába, amikor későn észlelte a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogost és elütötte. A baleset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.