Összeverekedtek az utcán

2014. 03. 24., h - 10:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy vita után verekedni kezdtek Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – nyomozást indított egy debreceni és két hajdúszoboszlói lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 23-án 6 óra körüli időben Debrecenben, a Piac utca és a Széchenyi utca kereszteződésénél hárman előzetes szóváltást követően verekedni kezdtek. Az esetről egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, valamint közölte, hogy a három férfi közül kettő beült egy taxiba, mellyel elhajtottak. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök az egyik verekedőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Az egyenruhások ezt követően adatgyűjtést hajtottak végre és a tudomásukra jutott információk alapján rövid időn belül megállapították, hogy a garázdák Hajdúszoboszló irányába tartanak a taxival. A személyautót és a benne utazó két tettest a rendőrök a 4. számú főúton vonták intézkedés alá. A járőrök a hajdúszoboszlói lakosokat elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 21 éves K. Tibort, a 21 éves B. Gábort és a 22 éves B. Cs. Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.