Összesítő Heves megyéből

2021. 06. 11., p - 10:42
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A személyi sérüléses balesetek közül az egyik 2021. június 10-én 10 óra 20 perckor történt Boconád és Heves között, ahol két jármű – feltehetően a követési távolság be nem tartása miatt – ütközött össze, melynek következtében egy nő sérült meg.

A fenti napon este Gyöngyös belterületén közlekedett személygépkocsival egy férfi, aki az egyik kanyarban, ismeretlen okból letért az útról és fának ütközött. A sofőr az elsődleges orvosi vizsgálat alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hat főt állítottak elő és egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A nyári időszakban a magas hőmérséklet jelentősen megviseli a járművezetők szervezetét, ennek következtében fáradékonyabbak, reakció idejük megnő, reflexeik tompábbak lesznek. Figyeljünk a saját és utasaink biztonságára! Ne feledjék: mindenkit hazavárnak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.