Összesítő Heves megyéből

2019. 08. 04., v - 08:46
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Heves megyében az elmúlt 24 órában négy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy sérüléssel végződött, három esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el az ellene kiadott körözés alapján. A járőrök négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá egy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.