Összefoglaló Tolnából

2023. 02. 09., cs - 09:30
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó és egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.

Egy bölcskei férfi közlekedett az általa vezetett autóval február 8-án a kora esti órákban Bölcske és Dunaföldvár között, amikor elmondása szerint egy őz ugrott elé. A sofőr ekkor hirtelen balra rántotta a kormányt, de elvesztette uralmát a jármű felett, és a jobb oldali árokba sodródott, majd felborult. A balesetben az autó vezetője könnyebben megsérült. Vele szondát fújattak, mely pozitív eredményt mutatott. Az egyenruhások elvették a vezetői engedélyét, és további mintavételre is előállították. Vele szemben a Paksi Rendőrkapitányságon eljárást indítanak.

kép

Dombóváron történt egy anyagi káros baleset, melynek során egy autó vezetője a parkolóhelyről történő tolatás közben nekiütközött az ott álló kocsi bal hátuljának.

kép

A szerdai nap sem múlt el anélkül, hogy ittas sofőröket ne szűrtek volna ki a forgalomból. A fent említett autóson kívül Nagydorogon és Tamásiban is volt olyan járművezető, aki pozitív szondát fújt. Mindkettőjükkel szemben büntetőeljárást indítanak kollégáink.  

Az egyenruhások Simontornyán egy helyi férfival szemben intézkedtek, akinél a gyorsteszt kábítószer fogyasztását mutatta ki. A 42 éves helyi lakost előállították, és kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.