Összefoglaló Heves megyéből

2021. 06. 15., k - 08:43
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt súlyos sérüléses baleset az elmúlt 24 órában.

Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén öt anyagi káros és egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A sérüléses balesetnél a gépjármű vezetője az elsődleges orvosi vélemény alapján hámsérüléseket szenvedett.

A rendőrök 2021. június 14-én 23 óra 40 perckor ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit Tarnaörs, Deák Ferenc úton. Az intézkedéskor a rendőrök megállapították, hogy a 28 éves sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A tarnaörsi férfit szabálysértés elkövetése miatt előállították a városi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, közülük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, kettő főt pedig az ellenük kiadott körözés alapján.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.