Összefoglaló Heves megyéből

2019. 08. 14., sze - 09:12
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses és öt anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A rendőrök négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint egy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Egy pásztói lakos 2019. augusztus 13-án 22 óra 25 perckor a 2408-as úton közlekedett Galyatető felé. Az egyik balra ívelésű kanyarban feltehetőleg nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, ezért lesodródott az útról és megpördült. A férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, továbbá a jármű ki van vonva a forgalomból. Az eset körülményeit a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.