Országos összesítő

2023. 02. 01., sze - 02:25
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt nap eseményei számokban.

Magyarország területén 2023. január 31-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 38 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 13 súlyos és 24 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 206 személyt fogott el, közülük 57 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 232 embert állítottak elő, köztük 119 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 78 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.