Országos összesítő

2022. 10. 28., p - 02:18
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

Magyarország területén a 2022. október 27-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 48 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két balesetben ketten vesztették életüket, 11 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 172 személyt fogott el, közülük 37 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 209 embert állítottak elő, köztük 90 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 84 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túl szép volt az ingatlanmese

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat.

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.