Országos összesítő
Az előző nap eseményei számokban.
2018. július 7-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 18 súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 200 személyt fogott el, közülük 19 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 154 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 190 személyt állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 17 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 150 esetben foganatosítottak.
Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 9 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.
A rendőrök és a katonák 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.
Magyarország területén 2 személy ellen embercsempészés miatt, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.