Ököllel ütött, a rendőrök elfogták

2020. 03. 31., k - 07:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indítottak eljárást egy 44 éves dombóvári férfi ellen.

Egy ménfőcsanaki házból érkezett a bejelentés a rendőrségre 2020. március 30-án 18 óra 15 perckor arról, hogy az ott lakók összeverekedtek. A helyszínen a járőrök meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy együtt italoztak a lakótársaikkal, amikor az egyikükkel szóváltásba keveredett. Egymás szidalmazását követően dulakodni kezdtek, amelynek során a 44 éves dombóvári férfi több alkalommal, ököllel, illetve egy bottal megütötte a sértettet, akit a mentők kórházba vittek. A rendőrök a helyszínen elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőt.

A Győri Rendőrkapitányságon L. Viktort súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.