Nyílt nap az Érdi Rendőrkapitányságon
Diákok ismerkedhettek a rendőri hivatással.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/IMG-a6c2af45a81963cce1592ea7af8d93d8-V_0.jpg?itok=1JxF205v)
Az Érdi Rendőrkapitányság 2018. október 3-án, ezúttal az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola rendészeti képzésében résztvevő diákjainak tartott nyílt napot, amelynek célja a fiatalok rendészeti pályaorientációjának erősítése volt.
A nyolcvan, 10. évfolyamos diák részére Nogula Tamás r. alezredes, a Közrendvédelmi Osztály vezetője tartott előadást a rendőri hivatásról és a pályaválasztási lehetőségekről.
Az érdeklődő fiatalok a program keretében megtekinthették a szolgálati fegyvereket és egyéb felszereléseket, továbbá hasznos bűnmegelőzési tanácsokat kaptak a tudatos internethasználat témakörében.
Az Érdi Rendőrkapitányság célja, hogy a jövőben is hasonlóan tartalmas programokkal várja a tervezett nyílt napokra érkezőket.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a biztonságos internethasználat témában az alábbi ajánlásokat adja:
• Ismeretlen feladótól érkező levelet ne nyissanak meg!
• Ne tegyenek fel magukról figyelemfelhívó, kihívó képet a világhálóra, mert ezekkel visszaélhetnek!
• Mindig közepes vagy magas fokozatú biztonsági beállítást használjanak a böngészőben!
• Válasszanak biztonságos jelszót! A kézenfekvő jelszavakat, például a saját nevet vagy a lakóhelyet nagyon egyszerű megfejteni. Ehelyett számok, betűk és írásjelek kombinációját ajánlott jelszónak használni!