Nyílt nap a Ceglédi Rendőrkapitányságon
Látványos és tartalmas programmal várták a szervezők a rendezvényre látogatókat.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/IMG_20180504_104433.jpg?itok=6u_D4EGN)
Óvodás és általános iskolás gyerekek tettek látogatást 2018. május 4-én a Ceglédi Rendőrkapitányságon, ahol a rendőrök előadásai mellett a Bem József Szakközépiskola rendészeti tagozatos növendékei tartottak bemutatót a gyermekeknek.
A nyílt nap lehetőséget teremtett rá, hogy az érdeklődők a rendőrség munkatársainak hiteles beszámolói, illetve a szakmai bemutatók révén testközelből is megismerkedjenek a rendészeti szakma elsajátításának lehetőségeivel és a rendőri pálya különböző ágazataival.
A rendezvény elsődleges célja a fiatalok általános tájékoztatása volt a rendőrség tevékenységéről, valamint a képzési lehetőségekről. A látogatók megtekinthették a különböző szolgálati járműveket, „barátkozhattak” a rendőrség szolgálati kutyáival, illetve megtekinthették a rendőrök által használt eszközöket is.