Nógrád megyei baleseti összesítő

2019. 10. 01., k - 08:11
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a megye területén történt három közúti közlekedési balesetben egy személy életét vesztette, míg ketten megsérültek.

Mint arról korábban hírt adtunk, egy 44 éves férfi 2019. szeptember 30-án 15 óra 30 perc körül Salgótarján belterületén egy családi ház udvaráról szándékozott elindulni és a kapu kinyitásához a gépkocsiból kiszállt. Ez idő alatt a járműve a lejtős udvaron elgurult, a kaput tartó 70 éves nőt elsodorta, és az úttesten elhaladó személygépkocsi mögé csatlakoztatott pótkocsinak, majd a túloldalon lévő kerítésnek ütközött. A baleset következtében az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

.

Az ecsegi kereszteződés és Alsótold közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy 55 éves férfi reggel 9 órakor, amikor egy műszaki okból álló jármű hátuljának ütközött, mely az ellőtte álló 56 éves sofőrt elütötte. A férfi ennek következtében elesett és megsérült.

 

.

 

 

.

Egy 18 éves férfi közlekedett Nagylóc és Szécsény között 16 óra 20 perc körül személygépkocsival, amikor az úttestről lesodródott és a jobb oldali útpadkán egy optikai oszlopot kidöntött, majd az árok mentén lévő fának ütközött, felborult, majd újra a kerekeire fordulva állt meg. A gépjármű vezetője a balesetben megsérült.

.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a balesetek körülményeit vizsgálja.

Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait, az előírt sebességhatárokat betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.