Nógrád megye közútjain történt

2021. 06. 10., cs - 09:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megye rendőrei az elmúlt három nap alatt négy személyi sérüléssel és három anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 31 éves férfi közlekedett személygépjárművel 2021. június 7-én 19 óra 30 perc körül Bátonyterenyén, amikor a Hunyadi útra történő kanyarodása során az őt megelőzni szándékozó motorkerékpárral összeütközött. A baleset következtében a motoros megsérült.

Mátraszele felől Nádújfalu irányába haladt személygépkocsival június 8-án 8 óra 35 perckor egy 78 éves férfi, amikor egy tehergépkocsi előzése közben a gépjárműve visszapillantó tükrével megütötte az útpadkán közlekedő gyalogos kezét. A balesetben a gyalogos sérült meg.

Ugyanezen a napon 15 óra 45 perckor egy 73 éves férfi haladt elektromos kerékpárral Balassagyarmat irányából Őrhalom felé, és a balra kanyarodása során az őt előző gépjármű jobb hátuljának ütközött, amelynek következtében elesett és megsérült.

Egy 47 éves nő június 9-én 11 óra körül a 21-es számú főúton, Kozárd közelében személygépjárművel vízelvezető árokba hajtott, ahol egy fának ütközött és felborult. A baleset során a sofőr megsérült.

Az elmúlt három napon, a megye területén a rendőrök további három anyagi káros baleset helyszínén, és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése. Nagyon fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, manővere előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek.

Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

Balra kanyarodási manővert végző és előzését megkezdő járművek esetén mindkét sofőrre vonatkoznak szabályok. A kanyarodó csak akkor kezdheti meg irányváltoztatását, ha meggyőződött arról, hogy őt nem előzik. Az előzést végző egy balra kanyarodó mellett pedig csak jobbról haladhat el. Hogy e szabályoknak mindkét fél eleget tudjon tenni, elengedhetetlenül szükséges az irányjelző, illetve a visszapillantó tükrök használata.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.