Nem volt rajta rendszám, tett rá egyet

2019. 12. 15., v - 09:23
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy férfit, mert egyik autója rendszámát rátette a másik, forgalomból kivont kocsijára Békésszentandráson. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

Békésszentandráson, a Széchenyi utcában, 2019. június 19-én 10 óra 45 perc körül egy tolató személygépkocsi nekiütközött egy parkoló autónak. A személygépkocsi vezetője ezután elhajtott a helyszínről. Miután a rendőrök azonosították a férfit kiderült, hogy a kocsin nem a rá kiadott rendszám volt. A férfi kihallgatásán elmondta, hogy két ugyanolyan személygépkocsija van, csak a színük különbözik. Az egyik jó állapotban van, de kivonták a forgalomból. A másikon volt rendszám és érvényes műszaki, de azzal problémák voltak. Ezért a férfi a meghibásodott kocsi rendszámát rátette a jól működő autóra. Állítása szerint nem tudta, hogy ezzel bűncselekményt követ el. Azt hitte, hogy mivel mindkét gépkocsi az övé, kicserélheti a rendszámokat.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a kecskeméti férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és az eljárás iratait 2019. december 13-án továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.