Nem tudta, hogy a talált telefonnal mit kell tenni
A rendőrök eljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki Ózdon talált egy mobiltelefont, majd azt sajátjaként használta.
Az Ózdi Rendőrkapitányság jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 59 éves alsószuhai férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. augusztus 29-én az egyik ózdi élelmiszerüzlet parkolójában talált egy mobiltelefont, amelyet magához vett, jogtalanul eltulajdonította és azt a sajátjaként használta a későbbiekben.
A telefon jogos tulajdonosa elmondta a rendőröknek, hogy a készülék a zsebéből csúszott ki, amikor az autójába ült be, de azt csak később észlelte és amikor visszatért a helyszínre, akkor már nem találta.
A rendőrök a nyomozásban azonosították az elkövetőt, majd 2022. október 20-án ki is hallgatták, amelynek során a férfi azt közölte, mely szerint azért használta a telefont, mert nem tudta, hogy a talált tárggyal mit kell kezdeni.