Nem tudta elkölteni
Talált pénzt akart magára költeni egy férfi Mezőberényben, de a rendőrök olyan gyorsan felderítették a bűncselekményt, hogy semmit nem volt ideje venni belőle. Az ügy vizsgálata befejeződött.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/Mez%C5%91ber%C3%A9ny%20tal%C3%A1lt%20p%C3%A9nz.jpg?itok=A2lgL50k)
Mezőberényben, a Luther utcában 2023. június 11-én egy nő elhagyta a pénztárcáját. Miután bejelentést tett az esetről, a rendőrök kiderítették, hogy ki találta meg. A 24 éves férfi kihallgatásán elmondta, hogy nem akarta visszajuttatni a talált tárcát a tulajdonosának, kivette belőle a pénzt, és úgy gondolta, jó lesz neki, majd elkölti. Erre azonban nem maradt ideje, mert lefoglalták tőle a 80 ezer forintot, és jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene. A pénzt a nő visszakapta, és a Békési Rendőrkapitányság nyomozói kevesebb mint két hónap alatt elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket. Az ügy iratai a gyanúsított elleni vádemelési javaslattal már az ügyészségen vannak.