Nem tekert sokáig

2019. 08. 26., h - 07:31
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki eltulajdonított egy kerékpárt a városban. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövetőt 2019. július 16-án éjjel igazoltatták a Készenléti Rendőrség járőrei a vasútállomás közelében Szegeden. Ekkor még gyalogosan közlekedett. Pár órával később már a belváros felé kerékpározott, ami gyanús lett az egyenruhásoknak, ezért újból megállították. A férfi az intézkedés során elmondta, a kétkerekűt nem sokkal azelőtt egy tárolóból hozta el, miután letépte róla a lakatot. A rendőrök a 21 éves elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, vele szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók a kerékpárt lefoglalták, a tulajdonosát azonban még keresik, aki a jármű papírjaival együtt jelentkezhet a Szegedi Rendőrkapitányságon.


A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.