Nem jutott messze a lopott ruhákkal

2019. 08. 27., k - 13:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy siófoki bevásárlóközpontból próbálta meg eltulajdonítani a ruhadarabokat a balatonfenyvesi férfi.

Az ügy adatai alapján a siófoki körzeti megbízottakat az üzlet biztonsági munkatársa értesítette 2019. augusztus 25-én. A vásárló az áruvédelmi kapu jelzése és a biztonsági őr felszólítása ellenére sem állt meg. Táskájából később olyan ruhadarabok is előkerültek, melyekről az áruvédelmi eszközöket eltávolították.

A helyszínre érkező rendőrök a 35 éves férfit elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait 2019. augusztus 27. napján bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.