Nem fizette be a pénzbírságot

2019. 08. 01., cs - 08:17
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

Az elmúlt 24 órában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök három személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt vett őrizetbe, kilenc embert fogott el, közülük hármat az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Hét személyt állítottak elő, köztük hat főt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei 2019. július 31-én 14 óra 45 perckor Veszprémben, a Kossuth utcában igazoltattak egy 60 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfival szemben a Veszprémi Járási Hivatal körözést bocsátott ki és elfogását rendelte el, mivel nem fizette meg a kiszabott pénzbírságot. A meg nem fizetett bírságot elzárásra változtatták át, melynek letöltését nem kezdte meg a körözött személy. A férfit a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.