Nem akart kiszállni

2014. 12. 28., v - 07:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök egy román férfit fogtak el, aki a gyanú szerint beült más gépkocsijába és nem akart kiszállni.

Egy állampolgár telefonon tett bejelentést 2014. december 27-én 22 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Debrecen, Kassai úton egy parkolóba a bejelentő gépjárművébe beugrott egy férfi, magára zárta a gépkocsit és nem akart kiszállni. Az  ismeretlen férfit a helyszínen visszatartották a gépkocsival érkezők, míg a járőrök odaértek. A rendőrök igazoltatták a 24 éves férfit, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.

 

 

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki M. Zsoltot, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondta, hogy egy rendezvényre érkezett Debrecenbe, ahonnan távozott és út közben a parkolóban egy nyitott állapotú személygépkocsit keresett, így szállt be a bejelentő kocsijába, majd annak ajtaját magára zárta. A tulajdonos mikor észrevette a terheltet a kocsijában ki akarta azt nyitni, amit a román állampolgár nem engedett, visszahúzta a kocsiajtót és eközben megrongálta a kárpitot.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság a férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.