Nekiütközött, majd továbbhajtott

2019. 02. 20., sze - 06:28
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki gépkocsijával nekiütközött a vele szemben közlekedő személygépjárműnek, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét.

Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 59 éves orfűi férfi ellen. A férfi 2018. november 21-én 10 óra 40 perckor Pécsett, a Hársfa úton – a Komlói út irányából a Május 1. utca irányába – közlekedett gépkocsijával. Haladása során egy kanyarban megcsúszott, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépjárműnek. Az ütközés során a szabályosan közlekedő gépjármű vezetője könnyebben megsérült. A férfi az ütközést követően pár méter után megállt, kiszállt, megnézte a saját gépkocsija állapotát, majd visszaült az autóba és adatai hátra hagyása nélkül elhagyta a helyszínt. Elindulását követően ismét megcsúszott és az út melletti árokba hajtott.

A rendőrök a férfit kihallgatták gyanúsítottként, az ellene folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.