Négy baleset, két súlyos, öt könnyű sérült

2019. 06. 19., sze - 08:56
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset Füzesgyarmaton, Békéscsabán és Békésen.

Békés megyében, 2019. június 18-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Füzesgyarmaton, a Kossuth utcában, 9 óra után néhány perccel egy személyautónak neki hajtott egy kerékpárral közlekedő férfi, aki elesett és könnyebben megsérült. Békéscsaba külterületén, 11 óra 15 perc körül egy tehergépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget és összeütközött egy személyautóval. A balesetben ketten könnyű sérülést szenvedtek. Fél órával később, szintén Békéscsaba külterületén egy személygépkocsi letért az útról és fának ütközött. A mentők a jármű vezetőjét és az elől ülő utasát súlyos, életveszélyes, míg a hátul utazó utasát könnyű sérüléssel vitték kórházba. Békés külterületén, 12 óra 45 perc körül egy autó hátulról nekiütközött egy másiknak. Az egyik járművezető nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.