Mutogatta

2015. 01. 26., h - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 36 éves férfit, aki a gyanú szerint szeméremsértő módon mutogatta magát Debrecenben, az utcán.

A rendőrök 2015. január 26-án 1 óra körüli időben Debrecen, Füredi út és Egyetem sugárút kereszteződésénél észrevettek egy férfit, aki gyanúsan viselkedett. A járőrök észrevették, hogy a férfi azt figyelte, hogy a szolgálati autó távolodik, ezért egy másik útvonalon visszahajtottak az Egyetem sugárútra, ahol leparkoltak és figyelték a férfit, aki a nemi szervét ekkor az egyik villanyoszlophoz nyomkodta, azonban az egyenruhások láttán elindult a Bem tér irányába.

A járőrök követni kezdték, majd igazoltatták a 36 éves férfit és a cselekményről tájékoztatták a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. Így jutott a rendőrök tudomására, hogy néhány perccel korábban telefonon bejelentést tett egy lány a rendőrségre arról, hogy a Füredi úton egy bokorból kiugrott elé az igazoltatott személyleírásának megfelelő férfi, aki a nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett. A 19 éves lány ijedtében elszaladt a helyszínről, azonban a férfi a Böszörményi útig követte és közben folytatta cselekményét. A sértett az esetről feljelentést is tett a Debreceni Rendőrkapitányságon.

A rendőrök V. V.-t bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.