Munkamegosztás: az egyik ellopta, a másik eladta

2019. 10. 02., sze - 12:26
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindkét férfit kihallgatták gyanúsítottként a komlói nyomozók.

A rendőrök 2019. október 1-jén Komlón fogták el azt a 21 éves helyi férfit, aki 2019. szeptember 29-én eladásra kínált egy mikrohullámú sütőt, egy elektromos fűrészt, egy hősugárzót, valamint egy elektromos hosszabbítót. A rendőrök megállapították, hogy az ingóságokat előző nap egy 28 éves, szintén helyi férfi lopta el egy komlói lakásból. A nyomozók mindkettőjüket beazonosították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

 

A lopott tárgyak értékesítésében közreműködő férfi ellen bűnpártolás, társa ellen pedig lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.