Műbőr kabátot akart elvinni

2015. 03. 25., sze - 12:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogtak egy helyi nőt, aki a megalapozott gyanú szerint műbőr kabátot akart eltulajdonítani.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy nő ellen.

A járőrök 2015. március 24-én 18 óra 40 perc körüli időben egy Debrecen, Kishatár úti áruházban elfogtak és előállítottak egy nőt a városi rendőrkapitányságra, mivel a bolt biztonsági szolgálata lopásról tett bejelentést a rendőrség ügyeletére. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy egy helyi lakos miután a bevásárló kosarában lévő termékeket kifizette a kasszánál, távozni készült az áruházból, amikor megszólalt az áruvédelmi kapu. A 35 éves nőt egy őr a biztonsági helyiségbe kísérte, ahol a táskájából elővett egy műbőr kabátot, amelyről korábban eltávolította az egyik áruvédelmi eszközt és fizetés nélkül akart azzal távozni.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki F.-né Cs. Enikőt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.