Motoros balesetek Győr-Moson-Sopron megyében

2020. 09. 16., sze - 09:06
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök két sérüléssel, valamint öt anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Győrben, a Zöld utcában, a Szőnyi Márton utca felől a Jereváni út irányába közlekedett személygépkocsijával 2020. szeptember 15-én 11 óra 20 perckor egy 58 éves győri nő. Haladása során a Zöld utca egyik ingatlanához tartozó gépkocsi bejáróhoz kívánt bekanyarodni, azonban nem biztosított elsőbbséget az időközben a járműve előzésébe kezdett motorosnak, amelynek következtében őt elütötte. A baleset során a motorkerékpár 34 éves sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

1

Feketeerdő külterületén, az 1408-as számú úton, Dunakiliti irányába közlekedett motorkerékpárjával 2020. szeptember 15-én 20 óra körüli időben egy 22 éves férfi. Haladása során – eddig ismeretlen körülmények miatt – az úttest jobb oldalán lévő füves területre lehajtott, amelynek következtében a járműről leesett. A motorkerékpár tovább gurulva egy mezőgazdasági területen, oldalára dőlve állt meg. A baleset során a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy a balesetek elkerüléséért mi magunk, közlekedők tehetjük a legtöbbet. Kérjük, hogy a meleg időjárásban fokozott óvatossággal,  a sebességhatárok betartásával, valamint helyes megválasztásával közlekedjenek, tegyék ezt azért,

...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.