Minden volt, amit nem szabad

2020. 01. 24., p - 10:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel, és 11 anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megye területén. Gyalogosgázolás, biciklis baleset, ittas vezetés, elsőbbségadás elmulasztása, többek között ezek történtek a megye útjain.

Győrben, a Cuha utcában közlekedett egy Mazda típusú gépkocsi vezetője 2020. január 23-án 18 óra 40 perckor. Haladása során a Cuha utca és a Lajta utca kereszteződéséhez érve - jobbra kanyarodása közben - nem biztosított elsőbbséget a gyalogátkelőhelyen átmenni szándékozó asszonynak, és járműve elejével elütötte őt. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Ugyanazon a napon a délutáni órákban egy járművezető haladt a Tihanyi Árpád úton, az Erfurti út felől az Ifjúság körút felé. Közlekedése során a Tihanyi út mögötti szervizútra kanyarodott jobbra, azonban manővere közben nem biztosított elsőbbséget az úttest melletti kerékpárúton egyenesen haladó kerékpárosnak, így elütötte őt. Az ütközés következtében a biciklis megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Győrben a 813-as számú úton, szintén 2020. január 23-án 22 órakor. Egy 30 éves dél-koreai férfi közlekedett személygépkocsival az 1-es számú főút felől, a 14-es számú főút irányába. Haladása során - egy körforgalomba behajtva - a nedves útfelületen járműjével megcsúszott, és a középszigetre felhajtva két táblának is nekiütközött.

A balesetek körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, az Árpád utcában, 2020. január 23-án 18 óra 55 perckor. Egy 31 éves helybéli férfi közlekedett személygépkocsival a Bakó út irányába. Az Árpád utca és a Hunyadi utca kereszteződéséhez érve - a jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva - nem biztosított elsőbbséget egy Szent István út irányába közlekedő autónak, amelynek következtében összeütköztek. Ezt követően az egyik gépkocsi kidöntötte az Elsőbbségadás kötelező közlekedési táblát.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

Sopronban okozott anyagi kárral járó közlekedési balesetet egy helyi férfi 19 óra 43 perckor, mikor tolatás közben nekiütközött egy másik, szabályosan várakozó gépjárműnek. A szemle során alkoholmérő készüléket alkalmaztak vele szemben, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre a helyi rendőrkapitányságra előállították.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.