Megtalálta, magával vitte
71 alkalommal fizetett a lopott hitelkártyával a tatabányai férfi.
Egy tatabányai áruház parkolójában talált egy hitelkártyát G. Zsolt 2018 márciusában. A 49 éves tatabányai férfi ezután bement egy éjjel-nappali boltba és a kártyával üdítőket vásárolt. Ezt követően közel másfél hétig használta a hitelkártyát. Áruházban, drogériában és benzinkúton is vásárolt vele, összesen 71 alkalommal. A tatabányai nyomozók 2018. május 17-én fogták el G. Zsoltot, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy előfordult, hogy naponta többször is használta a kártyát. Volt, hogy élelmiszert, dohányt, de olyan is, hogy sorsjegyet vett rajta. A gyanúsított ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.