Meglopta partnerét
Lopás vétsége miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon egy szentesi nővel szemben, aki elvette partnere pénzét. Az asszony beismerte tettét.
A pár 2018. július 3-án érkezett meg egy vásárhelyi hotelbe. Miután elfoglalták szobájukat a férfi kiment a mosdóba. Kanapéra tett nadrágja zsebéből addig a nő kivette a pénzét, majd távozott az épületből, és hazatért. A rendőrök rövid időn belül már gyanúsítottként hallgatták ki az asszonyt, aki elmondta, azért vette el a bankjegyeket, mert megharagudott a férfira, de azt nem költötte el, a kiérkező járőröknek hiánytalanul átadta.
A nő ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A rendőrség az ügyészségnél kezdeményezi a gyanúsított bíróság elé állítását.