Meglátta volt szerelmét

2014. 03. 02., v - 10:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták az agresszívan viselkedő férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 1-jén 23 óra 55 perckor egy férfi és a barátnője megjelent Debrecenben, a Zsindely utcában azért, hogy a lány a volt barátja házából személyes dolgait összeszedje és elvigye. A 23 éves férfi, ahogy meglátta a lányt és annak jelenlegi barátját agresszíven kezdett viselkedni, odament a személygépkocsihoz, amivel érkeztek és a kezével kifeszítette az autó jobb és bal oldali ajtaját és betörte az ablaküvegeket. A garázda dühében meg is rugdosta a Suzukit és megrongálta az egyik visszapillantó tükröt. A helyi lakos cselekménye közben az utasok riadtan ültek a személyautóban és végignézték a támadást, majd gyorsan elhajtottak a helyszínről. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek, valamint elfogták és a kapitányságra előállították a támadót. A nyomozók B. Bélát gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.      


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.