Megfújta

2015. 01. 19., h - 09:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Debrecenben elfogtak egy 42 éves férfit, aki a gyanú szerint alkoholszondát lopott.

Egy férfi 2015. január 18-án 13 óra 15 perc körüli időben bement az egyik Debrecen, Csapó utcai elektronikai üzletbe, ahol eltávolította az áruvédelmi eszközt egy termékről, amit a ruházatába rejtett és az áruházból fizetés nélkül sietősen távozott.

A biztonsági őr észrevette a gyanúsan viselkedő férfit, akit visszatartott és a lopásról telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a 42 éves férfit elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, mivel a helyi lakos a gyanú szerint egy elektromos alkoholszondát akart eltulajdonítani a boltból.

A nyomozók M. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A terhelt a rendőröknek elmondta, hogy csak az alkoholszintjére volt kíváncsi, ezért fújta meg a szondát az üzletben, majd mivel megtetszett neki a készülék, ezért úgy gondolta, hogy azt magával viszi.  

A Debreceni Rendőrkapitányság M. Józseffel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.