Megbotránkoztató módon viselkedett

2020. 12. 31., cs - 08:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári nyomozók garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 67 éves helybéli férfit.

A rendőrséget 2020. december 29-én 16 óra 50 perckor értesítették arról, hogy Mosonmagyaróváron egy ismeretlen férfi minden ok nélkül paprikaspray-vel lefújt, és lábszáron rúgott egy másikat. A helyszínen a sértett elmondta a rendőröknek, hogy a garázsából ment hazafelé, amikor összetalálkozott a családtagjaival, illetve egy szomszédjukkal, akik kutyát sétáltattak. Beszélgetni kezdtek, amikor odalépett hozzájuk egy ismeretlen férfi, aki szóvá tette, hogy miért csoportosulnak az utcán, majd rövid vitát követően kétszer a lábába rúgott, előkapott egy paprikasprayt, azzal az arcába fújt, és távozott.

A nyomozók a tanúk elmondása alapján beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 67 éves helybéli férfit, akit garázdaság vétsége miatt 2020. december 30-án gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.