Megállóban verekedtek

2014. 08. 27., sze - 08:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik debreceni villamosmegállóban verekedtek össze azok a férfiak, akikkel szemben bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint 2014. július 25-én 23 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Nagyerdei körúton található egyik villamosmegállóban két férfi veszekedett, majd a vita hevében összeverekedtek. A polgárőrök észrevették a garázdákat, akiket visszatartottak a rendőrök kiérkezéséig. Az egyenruhások elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 24 éves nyírbogáti és a 21 éves helyi lakost, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A terheltek beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy a veszekedés azért kezdődött, mert T. Károly beszélgetni akart P. Richárd lány ismerőseivel, akiknek ez nem tetszett.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.