Másodszorra is visszamentek

2019. 02. 19., k - 09:27
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik egy botykapeterdi ház melléképületeiből loptak.

A Szigetvári Rendőrkapitányság lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott egy 23 éves botykapeterdi, valamint egy 20 éves kistamási lakos ellen. A két férfi 2018. június 23-án 20 óra és június 24-én 12 óra között bement egy botykapeteredi ház udvarára, majd a nyári konyhából egy fűkaszát, valamint benzint loptak. Másnap éjszaka újra visszamentek, ekkor a ház udvarán lévő műhelyből vittek el egy hegesztőt, valamint egy quadot. Az eljárás során beszerzett adatok alapján a feltételezett elkövetőket a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított tárgyak közül a fűkaszát és a hegesztőt megtalálták és lefoglalták.  

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.