Más nevére kiállított parkolási igazolvánnyal parkolt

2016. 06. 05., v - 07:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök nyomozást indítottak egy férfival szemben, aki a gyanú szerint édesapja mozgáskorlátozott igazolványát használta fel úgy, hogy a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.

A rendőrök 2016. június 4-én 10 óra 45 perckor Debrecenben, a Kálvin téren igazoltattak egy 41 éves férfit, aki körülbelül egy órával korábban gépkocsijával leparkolt egy fizetős várakozóhelyen. A sofőr a parkoláshoz édesapja mozgáskorlátozott igazolványát használta annak ellenére, hogy hozzátartozója nem volt vele a helyszínen. A rendőrök K. T.-t előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A helyi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.