Loptak, elfogták őket

2014. 07. 14., h - 11:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik debreceni áruházból lopott az a két férfi, akiket elfogtak a rendőrök. A ruházat- és csomagátvizsgálás során az egyenruhások megtalálták az eltulajdonított értékeket.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 14-én 0 óra 55 perc körüli időben, Debrecenben két férfi bement a Mikepércsi úton található nagyáruházba, ahol a sorok között gyanúsan sétáltak, miközben a náluk lévő táskába elrejtettek egy fényképezőgépet, több tucat rágógumit, ezt követően az üzletből fizetés nélkül távoztak. A bolt biztonsági szolgálata a lopásról telefonon bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a kapott személyleírás alapján a Szent Anna utcán elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két helyi lakost. Az egyenruhások a ruházat- és csomagátvizsgálás során megtalálták a férfiaknál az eltulajdonított műszaki cikket is. A járőrök a 30 éves K. Lajost és a 38 éves B. Zsoltot előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a két férfivel szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.