Lopott, majd eladta

2019. 01. 06., v - 08:18
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki egy többszázezer forint értékű karórát lopott el ismerősétől.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 17 éves pécsi fiatal ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiú 2018 tavaszán ismerőse pécsváradi otthonának hálószobájából ellopott egy 18 karátos arany karórát. A fiút a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, tettét beismerte, és elmondta azt is, hogy a többszázezer forint értékű órát már eladta.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.