Lopni próbált

2014. 02. 06., cs - 07:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a gyanúsított ellen, aki megpróbált egy tehergépkocsi tankjából üzemanyagot lopni.

A nyomozás adatai szerint 2013. szeptember 18-án 23 óra 50 perc körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra telefonon tett bejelentést egy hajdúnánási lakos, mert a családi háza mellett található telephelyén ismeretlen tettes gázolajat akar lopni. A helyszínre irányított járőrök bementek a telephelyre, ahol először nem észleltek semmit, majd zajt hallottak és látták, hogy valaki átmászik a palakerítésen. Az egyik járőr a menekülő férfi után sietett, míg társa egy másik útvonalon akart a tolvaj elé kerülni. A helyszíni szemle során az egyenruhások észlelték, hogy a tehergépkocsi lezárt tanksapkáját valaki le akarta feszíteni. A nyomozók adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. Ennek eredményeként másnap a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai elfogtak és előállítottak egy férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A nyomozók a 24 éves V. Lászlót kihallgatták, aki először tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, később azonban beismerő vallomást tett.

A hajdúdorogi lakossal szemben lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.