Lopás miatt állnak bíróság elé

2014. 03. 10., h - 12:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság bíróság elé állítást javasol több tolvajjal szemben.

A rendőrséget hívta 2014. február 6-án 19 óra körüli időben az egyik debreceni sportbolt biztonsági őre, mivel tetten ért két fiatalt, akik a próbafülkében ruhaneműkről távolították el az áruvédelmi eszközöket, majd a termékeket elrejtették és így akarták azokat fizetés nélkül elvinni az üzletből. A 18 és 19 éves helyi lakosokat a rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

S. Dávid és B. Róbert ellen a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a Debreceni Járási ügyészségnek.

 

 

Egy férfi 2014. február 9-én 1 óra körüli időben az egyik debreceni nagyáruházba bement és a pékáru osztályán a polcról levett egy terméket, majd az önkiszolgáló pénztáron keresztül az árucikkel együtt fizetés nélkül távozott. A lopást az üzlet biztonsági őrei észrevették és értesítették a rendőrséget.

A járőrök a 61 éves helyi lakost elfogták és előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte S. Tibor ellen a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

A nyomozás adatai szerint 2014. február 16-án 15 óra 30 perc körüli időben egy férfi bement az egyik debreceni nagyáruházba, ahol egy farmernadrág és egy üveg szeszesital áruvédelmi eszközét a próbafülkében eltávolította, majd a nadrágot felvette, az italt a táskájába rejtette és az üzletből fizetés nélkül távozott. Ezt követően a tolvaj 20 óra 40 perckor ismét visszatért a boltba, ahonnan egy kabátot és egy újabb üveg szeszesitalt akart eltulajdonítani úgy, hogy az áruvédelmi eszközöket a termékekről leszedte, azonban a biztonsági őrök észleltél a lopást és telefonon értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a kapitányságra előállították a 33 éves férfit. A nyomozók gyanúsítottként ki hallgatták a helyi lakost, aki beismerő vallomást tett.

A K. László ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.