Lopás és balesetek
Mozgalmas napjuk volt a Fejér megyei rendőröknek.
Egy kislángi férfi tett bejelentést az enyingi rendőröknek, hogy 2019. május 17-én délután Enyingen, egy sörözőben valaki ellopta a kézi táskáját a személyes irataival együtt. A helyi rendőrök a gyors adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit az egyik szomszédos utcában elfogtak, majd előállítottak a rendőrőrsre. A 63 éves enyingi K. Sándort lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Dunaújvárosban a kora reggeli órákban a 6-os főút Papírgyári út kereszteződésében egy 37 éves férfi autójával úgy kanyarodott, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemben, egyenesen érkező autósnak. A kanyarodás közben a két autó összeütközött és mindkét sofőrnek könnyű sérülése keletkezett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
Móron 2019. május 17-én kora délután a 81-es főúton közlekedett autójával egy 42 éves csémi férfi, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a szemközti sávba átsorolt, majd az árokba csapódott, ahol az autó a tetejére borulva állt meg. A sofőrnek a baleset következtében könnyű sérülése keletkezett.