Lezárt vizsgálat: Meglátta, ellopta, másnap már el is adta

2021. 05. 22., szo - 06:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 29 éves helybéli férfival szemben.

A rendőrségre 2021. január 6-án az esti órákban Csornáról, a Soproni út és a Margit Kórház előtt lévő buszmegállóban történt lopásról érkezett egy bejelentés. A járőröknek a sértett elmondta, hogy aznap délelőtt hagyta ott lakattal lezárva a kétkerekűjét a kerékpártárolóban, majd amikor befejezte a munkáját és visszatért oda, már hűlt helye volt a járművének, a lakatot pedig elvágva, félredobva találta meg a helyszín közelében. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, tanúkat kerestek, majd nyomozást indítottak az ismeretlen elkövető felkutatására. Másnap maga a sértett hívta fel a nyomozókat azzal, hogy az egyik közösségi médiafelületen valaki az ő ellopott biciklijét hirdeti eladásra. Az egyenruhások felkeresték a hirdetőt, aki elmondta, hogy egy általa látásból ismert, lomtalanítással foglalkozó, helybéli 29 éves férfitól vásárolta a kerékpárt, amit kicsit letakarított, majd kis felár ellenében tovább akart adni rajta. 

A rendőrök az elmondottak alapján beazonosították, és elfogták a feltételezett elkövetőt, L. Csabát, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Csornai Rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.