Lezárt vizsgálat: Kábítószert birtokolt és bódultan vezetett

2020. 06. 07., v - 07:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai járőrök ugyanazon bűncselekmény elkövetése miatt néhány hónap alatt négyszer is elfogtak egy 34 éves helybéli férfit.

A nyomozás adatai alapján a rendőrök elsőként 2019. február 23-án a hajnali órákban ellenőriztek egy 34 éves helybéli járművezetőt, akinek az autójában, az első két ülés közötti tárolóban, két leforrasztott végű fecskendőben kábítószergyanús anyagra bukkantak.  Ezt követően ugyanez a sofőr még három alkalommal – 2019. augusztus 1-jén, majd augusztus 9-én, illetve október 20-án – is lebukott azzal, hogy kábítószergyanús anyagot birtokolt, illetve fogyasztott. Az egyenruhások a férfival szemben - elfogását, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően - minden alkalommal drogtesztet alkalmaztak, ami mindannyiszor pozitív értéket mutatott. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokról az igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy azok kábítószernek minősülnek, illetve az orvosszakértői véleményből az is kiderült, hogy a 34 éves férfi minden esetben drog hatása alatt vezette autóját.

A Csornai Rendőrkapitányság nyomozói a férfival szemben indult büntetőeljárásokat egyesítették, és a férfit kábítószer birtoklása bűntett, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történt járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Miután a rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.