Lezárt vizsgálat: Hamis volt a vezetői engedély

2019. 11. 24., v - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy 55 éves szerb férfival szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint Bogyoszló külterületén igazoltatták a rendőrök egy személygépkocsi vezetőjét, 2019. október 26-án 22 óra körül. Az intézkedés során a szerb sofőr a rendőröknek azt állította, hogy Szlovákiában szerezte meg a vezetői engedélyt és ezt - saját adataira kiállított - kártya formátumú, szlovák vezetői engedéllyel igazolta. Az intézkedőkben kétség merült fel az okmány eredetiségét illetőleg, ezért felvették a kapcsolatot a szlovák társhatósággal. Válaszuk alapján megállapítást nyert, hogy az átadott vezetői engedély sorozatszáma nem a szerb férfi adataival szerepel az okmányon feltüntetett ország nyilvántartásában.

A rendőrök az 55 éves S. Ismetet elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Csornai Rendőrkapitányság a külföldi férfivel szemben folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.