Lezárt ügyek: Félrevezette a hatóságot

2020. 03. 25., sze - 09:46
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkövesdi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki feljelentést tett a rendőrségen, melyben valótlanul azt állította, hogy kölcsönadta autóját egy férfinak, akitől gépjárműve ismeretlen helyre került.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 36 éves mezőkeresztesi férfival szemben.

 A gyanúsított 2019. december 4-én a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon feljelentést tett, melyben elmondta, hogy autóját kölcsönadta egyik ismerősének, aki elvitte egy autószerelőhöz, ahonnan az autója ismeretlen helyre került.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a feljelentő hatóságuk előtt valótlan feljelentést tett, mert a kérdéses gépjárművet egyik ismerősének 2019. július 25-én eladta.

A sértettből lett gyanúsított kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, majd ennyit mondott „elnézést hülye voltam”.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a hatóságot félrevezető férfival szemben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.